NagyNap   NagyNap
Élmény Kereső

Ügyfélszolgálat:
(06 1) 225 7264
Irodánk címe:
1065 Budapest
Révay utca 10.
Nyitvatartás: 9-17 óráig
info@nagynap.hu


Vedd a neten!
Motoros Akadémia - Tempó Kurzus
Helyszín: Budapesttől 20 km-re
Ár: 45 000 Ft
Az Élmény leírása

Az 'Tempó' kurzust azoknak a motorosoknak ajánljuk, akik rendszeresen, nagy teljesítményű motort használnak, akik több évnyi tapasztalattal rendelkeznek és ismerik a motorkezelés alapjait, úgy elméletben, mint gyakorlatban. A tanfolyam elvégzését követően a résztvevők folyamatosan képesek lesznek kontrolálni motorjukat, akár dinamikus haladás közben is. Magabiztosan veszik majd azokat az akadályokat, melyekkel a hétköznapok során találkoznak és egyéni adottság függvényében képesek lesznek maximálisan kihasználni motorjuk képességeit. A program a Hungaroring területén zajlik, maximális biztonsági körülmények között. A képzéseken saját motorral vagy az iskola által biztosított motorral lehet részt venni. Az elmélet mellett nagy hangsúlyt kap a gyakorlat, ezért a nap nagy része képzett oktatók vezetésével motoros feladatok megoldásából áll.

Időpont egyeztetés

A kurzusok előre meghatározott napokra vannak szervezve. A kurzusok helyei hamar betelnek, ezért javasoljuk, hogy a résztvevő minél hamarabb regisztrálja voucher-ét.

Fontos információk

Az élményben való részvétel feltétele, hogy a résztvevő rendelkezzen érvényes 'A' kategóriás jogosítvánnyal, amit a helyszínen a program vezetőjének be kell mutatnia. A kurzusok áprilistól október elejéig indulnak az időjárási körülmények figyelembe vételével.

Az Élmény időtartama

A kétnapos program reggel 9 órától 15 óráig vehető igénybe mindkét napon.

Létszám

A kurzus kis csoportokba van szervezve, ahol minden résztvevőre maximális figyelem jut.

Javasolt öltözet

A helyszínen igény szerint biztosítunk teljes védőfelszerelést, motoros ruhát, kesztyűt, sisakot, motoros csizmát.

Kísérők

Helyszínen lehetőség van az eseményeket figyelemmel kísérni, és javasoljuk, hogy hozzanak magukkal fényképezőgépet vagy videokamerát.

Időjárási körülmények

Az időjárás nagymértékben befolyásolja a programot. Esős vagy nagyon szeles időben a programot töröljük, hiszen nem biztonságos ilyen időben motorozni. Erről a résztvevőt értesítjük, és új időpontot ajánlunk fel.

Szentendrei Kirándulás Jachttal
Szentendrei Kirándulás Jachttal
 Ár: 89 900 Ft
Subaru 555 Type RA Rally 6 kör Vezetés
Új!
Subaru 555 Type RA Rally 6 kör Vezetés
 Ár: 22 900 Ft
OlívaTerápia
OlívaTerápia
 Ár: 9 900 Ft
Bársonyos Érintés
Új!
Bársonyos Érintés
 Ár: 29 800 Ft
Magyaros Puszta Program 2fő
Új!
Magyaros Puszta Program 2fő
 Ár: 17 900 Ft
NagyNap   NagyNap
 
 
Vedd a Neten nyereményjáték
Kövess minket a facebook-on is