Ha lenne 3 kívánságod, mit kívánnál?

Ha a Dzsinn és a csodalámpás mondjuk tényleg létezne, és lehetne három kívánságod, akkor egyből rávágnád, hogy mit szeretnél? Vagy hosszasan gondolkodnál, és mérlegelnéd, hogy mivel csak hármat kívánhatsz, mik legyenek azok?

Gyerekkorunkban voltak álmaink, de ahogy felnőttünk, lassan elfelejtettük őket. Felnőttként racionálisan gondolkodunk, két lábbal a földön állunk, nem bukfencezünk az ágyon, nem szaladgálunk a parkban, és nem kergetünk álmokat, amiket remélünk, hogy egyszer majd valóra válnak. Pedig azzal, hogy felnőttünk, és már nem iskolába járunk, nem szűnt meg annak a lehetősége, hogy álmodozzunk.
Bárcsak egyszer .........
De jó lenne, ha .........

Élményeket gyűjtsünk, ne tárgyakat!
Ezt vallja Gizi néni is, aki 75 éves korában 200 km/h-val száguldott a Hungaroringen! Régi vágya volt, hogy egyszer ő is versenypályán száguldhasson egy igazi versenyautóval versenytempóban. Nem adta fel álmát, addig keresett, kutatott, amíg megtalálta a lehetőséget.
„Jártam már Rómában, Párizsban, meglátogattam a Vezúvot és néhány évvel ezelőtt a Mont Blanc csúcsait is megmásztam, de ez a mai élményautózás semmilyen érzéshez sem volt fogható. Talán gyermeklelkű vagyok, de imádok élni, és erre a nagy napra életem végéig izgalommal, szeretettel és hálával fogok visszagondolni” – mesélte a bukósisak plexijén át mosolyogva Gizi néni.


Ha lenne 3 kívánságod, mit kívánnál?

Ha lenne 3 kívánságod, mit kívánnál?