Trabantos élményvezetés, kincskereséssel a Dunakanyarban
Most 29% kedvezmény:
54 690 Ft helyett
38 290 Ft
Az élmény 2025. 02. 15. és 2025. 10. 31. között használható fel.
Az élmény helyszíne:
Szentendre, Ady Endre út

Papír voucher elegáns borítékban
(A vouchereken nem szerepel a program ára és a megajándékozott neve)
Vélemények
“Nagyon jól összerakott program, nagyon élveztük minden percét. A férjem, mint egy gyerek, örömködött, hogy vezethet egy Trabantot.„
“A kincskeresés is jó volt, de Trabanttal autózni nagyon nevetséges dolog. Hihetetlen, hogy nem is olyan régen ilyennen közlekedtek.„
Trabant. Ki ne ismerné? Valakinek volt, valaki csak vezette, valaki csak ült benne, valaki csak szeretett volna. A lehetőség itt van. Sőt vezetheti is a papírjaguárok valamelyikét, ha benevez erre a túrára. Ezek a csodák arra hivatottak, hogy megmutassák Önnek a Dunakanyar szépségeit. A túra folyamán, kijelölt helyekre kell elvinni a Zwickauból származó, már-már ereklyének számító autót, ahol kisebb fejtörő után indulhat a következő állomásra. A hat települést érintő körtúra folyamán nyolc kötelező állomás van, melyeket GPS, térképek és fotók segítségével kell megtalálni. Útközben egy-két fénykép erejéig, érdemes megállni a táj szépsége miatt.
Időpont egyeztetés
A program időpontjának egyeztetése az élmény szolgáltató partnerével történik. A partner elérhetőségét a megvásárolt voucher tartalmazza. Érdemes a szolgáltatóval a felhasználás előtt legalább egy hónappal időpontot egyeztetni.
Fontos információk
A gépjárművet csak érvényes "B" kategóriás jogosítvánnyal lehet vezetni, a KRESZ szabályainak betartása mellett.
A programra a téli hónapokban nem lehet időpontot foglalni.
Az Élmény időtartama
A program időtartama 3 óra.
Létszám
A voucher ára maximum 4 fő részvételét tartalmazza.
Javasolt öltözet
Kényelmes, az évszaknak megfelelő öltözet javasolt. A programhoz szükséges kellékeket, eszközöket biztosítják a szervezők!
Időjárási körülmények
A programot nem befolyásolja az időjárás, csak nagyon extrém időjárási körülmények között maradhat el, viszont ilyen esetben lehetőséget biztosítanak másik időpontra. A programot télen nem indítják!
- Díjmentesen cserélhető
- 30 napig visszatéríthető